A Szikla nem romantikázhat

A Szikla nem romantikázhat

News

Eddig is sejthettük, hogy Dwayne „The Rock” Johnson Hollywood legelfoglaltabb embere, de itt a cáfolhatatlan bizonyíték: szegény Sziklát még a nászútjáról is elrángatták felesége, Lauren Hashian mellől munka miatt. Az elsősorban énekesnőként ismert Kelly Clarkson most induló beszélgetős műsorában a Jumanji: A következő szint című produkciót kellett népszerűsíteni, és a feladatot eredetileg a friss házas Szikla helyett filmbeli partnere, Kevin Hart vállalta magára. Csakhogy Hart a napokban súlyos hátsérülést szenvedett egy autóbalesetben, és egy műtét miatt nem hagyhatja el a kórházat. Így a filmet gyártó Sony Pictures odarendelte a romantikázást szüneteltetni kénytelen Johnsont a műsor felvételére.

„Nagyon ideges voltam, hogy rögtön az első adásnál megsérült a vendég. De mivel Kevin nem lehetett itt, az egyik barátja hősiesen helytállt. Dwayne a nászútját szakította félbe; a felesége valószínűleg utál engem” – nyilatkozta a műsorvezető. Időközben megszólalt az ügyben a Szikla is, aki igazi profiként kezelte a helyzetet.

„Ha Kevin haverom lesérül, a nagyfiú közbelép. Tényleg el kellett jönnöm hamarabb a nászutamról, de Lauren jóváhagyta, mert imádja Kelly-t, aki kiváló házigazda és nagyon jól éreztem magam a műsorában” – posztolta a Twitterre az akciósztár.